Helo!
Ma elmentem a barátnőmmel, Orsival görizni a töltésre. (Előtte egy órával érkezett haza a húgom a 24 órás maratonról. Jól felpakoltak apuval. Energiaitalból hoztak egy tonnát, de a csokit sem sajnálták.) Kb. egy óra hosszát göriztünk, de nekem jóval kevesebbnek tűnt. Tök jól éreztem magam, mert végre egy olyan személyt is hallhattam, aki boldog szerelmes, és nem boldogtalan. Tényleg mesébe illő, az ahogy találkoztak,beszélgettek... de nem egy olyan nyálas,megszokott tinimesébe illő, hanem olyan igazi, szép szerelmi történet. Nagyon jó volt hallgatni, és remélem nekem is lesz egyszer egy ilyen szép napom. Bár nem épp úgy néz ki... A szerelmem, a fiú iránt egyre erősebb,de nem tudok hozzá sehogy se közelebb kerülni. Feladni nem tudom. Ahhoz túlságosan belezúgtam. lehet hogy nincs értelme ennek az egésznek, s hogy ez a szerelem az ő részéről nem teljesül be. Most úgy érzem magam, mint egy kis patak, melyből egyre nagyobb folyó lesz. Ugyan1gy vagyok én a szerelemmel. Egyre jobban bele süllyedek. De nem tehetek ellene semmit.Ha meghallom a nevét, vagy meglátom egy képét, elvesztem. Mintha mocsárba lépnék, egyre jobban elsüllyedek...
Na, de befejezem, amit elkezdtem. Görizés után eljött az Orsi, még beszélgettünk, blogot szerkesztettünk.:) Örültem, hogy legalább a délutánom tanulás mentes. Hát a délutánom félig-meddig az volt, de az estém már nem.Mivel mikor anyu haza ért rögtön jött fel, kérte a magyar felvételit, azt csináltatta velem. Azt mondta eltűnt belőlem az ambíció. Pedig szerintem ez nem igaz. Csak jól esik a sok kínlódás, szenvedés után egy kis kikapcsolódás. Hisz szeptembertől kezdve tanultam, ha nem is sokat, kajakoztam, osztályelnökként gyűlésekre jártam, mást tanítottam, ballagást szerveztem, táncoltam, Bolyais felvételire készültem...Na de ha tényleg eltűnt belőlem az ambíció?:O :(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése